MENÜ

 


 

 

 JÓTÉKONYSÁGI BÁLUNKRÓL

 

November 24-én 19 órától elegáns és különleges hangulatú Jótékonysági bál

került megrendezésrea Hotel Lycium Átrium Éttermében

a Debreceni Gyermekklinika javára.

 

A civil összefogással megvalósult bált a debreceni Valcer Táncstúdió táncosai nyitották meg. Szentiványi és gömöri táncokat mutattak be a Medgyessy Gimnázium végzős népitáncos tanulói. A zenét az ORION Dance Band szolgáltatta. A vendégeket az éjszaka folyamán a svédasztalon tálalt ízletes és kifogyhatatlan étel-ital kínálat várta.

A jótékonysági esemény szervezése során nyitottságot tapasztaltunk a magánszemélyek és cégek részéről.


Megtisztelte rendezvényünket Dr. Balla György professzor úr, a Gyermekklinika igazgatója és Kiss Ábel Lukács a Debreceni Karitatív Testület vezetője.

 

A bál vendégei voltak a debreceni négyes ikrek szülei.
A gyerekek éppen a bál napján ünnepelték 1 éves születésnapjukat.

 

 KÖSZÖNJÜK TÁMOGATÓINK FELAJÁNLÁSAIT!

 


 

 

 

BEMUTATKOZÁS

 

A VITAL LIFE Egyesület célja, hogy olyan szellemi műhelyt hozzon létre, amely aktív szakmai programok és rendezvények szervezésével hozzájárul a pozitív emberi értékek közvetítéséhez, közösségi szellem kialakításához, az európai közösségekhez való tartozás erősítéséhez.
Az Egyesület létrehozásának igényét a modern kor emberének életmódja teremtette meg: rohanó életmódunk, a növekvő stressz, az egyre jobban jellemző bizonytalanság.

 

Hitvallásunk szerint az egyéni adottságok csupán a tudatos és felelős életvitel keretében, minél jobb testi-lelki egészség birtokában-, s ugyanakkor megfelelő társadalmi és környezeti adottságok közepette bontakozhatnak ki a maguk teljességében, az egyén és nemzet közösségének javára.

 

Célunk olyan alapvető emberi-és nemzeti alapértékek közvetítése, mint a felnövekvő generációk egészsége és sikeres élete iránti felelősségérzet-, a környezettudatos életmód-, a hagyományok és a nemzeti kultúra kincseinek megóvása.

Céljainknak megfelelően tevékenységünk is szerteágazó, mivel Egyesületünk tagjainak egyénisége, tudása és tapasztalata is széleskörű, kiváló és elkötelezett szakemberek. Tagjaink között megtalálható a fiatal és lelkes környezetvédő, egyetemista és pályakezdő fiatal, a sok éves tapasztalattal rendelkező népművelő, művelődés-szervező, jogász, munkaügyi szaktanácsadó, szociális munkás, számítástechnikus, gyógytornász-fizioterapeuta, és nem utolsó sorban nagy zenei múlttal rendelkező dalszerző, gitáros és énekes tagunk, aki ez évben elnyerte az LGT gitárosa címet.

Céljaink megfogalmazásakor kiemelt szerepet kapott a képességfejlesztés, ismeretterjesztés, különös tekintettel a gyerekekre és a fiatalokra, kulturális és szabadidős tevékenység, hagyományőrzés, közösségfejlesztés. Alapító tagjaink évek óta aktív résztvevői a közösségi kezdeményezéseknek, különösen a kulturális és szabadidős események szervezésében, lebonyolításában.

 

Tevékenységünk során több kiemelt fontosságú, időszerű irányelvet igyekszünk összehangolni és népszerűsíteni:

  • az egészséges életmód kialakításának elvi és gyakorlati kérdéseit, beleértve ebbe az aktív szabadidős tevékenység vitalizáló, személyiség-építő szerepét is,

  • a környezettudatos gondolkodás és cselekvés általánossá tételét, jelentőségének a köztudatban való meghonosítását,

  • a sport- és a művészetek valamely ágában kiemelten tehetségesnek bizonyuló fiatalok sokoldalú és hatékony támogatását, más szóval a sokoldalú, tudományosan megalapozott tehetséggondozást,

  • közösségfejlesztő folyamatok kezdeményezését és megvalósítását, a civil közösségek létrejöttének elősegítését és a működésükhöz szükséges információk biztosítását,

  • közreműködünk az emberi- állampolgári jogok megismerésében, védelmében,

  • foglalkozunk a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatásának elősegítésével,

  • szociális, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségét elősegítő tevékenységeket fejtünk ki,

  • kulturális, környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos tevékenységet folytatunk.


Ezeknek a céloknak az elérése érdekében

  • feltáró elemzéseket, kutatásokat folytat,
  • programokat generál és valósít meg,
  • tapasztalatcseréket szervez,
  • hazai és nemzetközi kapcsolatokat épít.

 

 

  

 


 

info.vitallife@gmail.com
www.vitallife.ewk.hu

 

 

 

 

Hírek

  • 2017. november 24-én Jótékonysági bált szerveztünk a Debreceni Gyermekklinika javára

  • A hagyományőrzés jegyében

    Egyesületünk november 26-án csiga csináló délutánt tartott.

  • A Karácsony jegyében

    Egyesületünk tartós élelmiszert adott át a Debreceni Karitatív Testület vezetőjének Balogh Barnabásnak és Szőcs Tündének.

     

  • KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!

     

  • REFORM ÉLETMÓD NAP

    Családi program a testi – lelki egészségért

    2016. szeptember 10-én 14-18-ig

    a Csapókerti Közösségi Házban.

    Reform ételek főzőversenye, kulturális és sport bemutatók, gyerekjátszóház, egészségügyi előadások, tanácsadás, reform ételek, alapanyagok bemutatója, vására.

     

     


     

  • Húsvéti tojásfestés

    2016. 03. 24-én

     

     

  • 2015. november 20. Erzsébet-Katalin bál

  • 2015. 10. 17. Családi Egészségnap

    Október 17-én szombaton
    10-18 óráig Családi Egészségnap
    a Józsai Közösségi Házban
    Várunk Mindenkit sok szeretettel!

     

     

     

  • Szüreti bál 2015. 09. 25.

    Szeptember 25-én
    pénteken 19.00 órától

    az Átrium Éttermében
    (Hotel Lycium)

    szüreti bált tartunk.

  • 2015. 04. 25-én Életmódnap a Csapókerti Közösségi Házban

  • „Nyuszi – booggie” Locsoló bál”

    2015. április 3-án
    pénteken 19.00 órától

    az ÁTRIUM Étteremben

    locsoló bulit tartunk.

     

    A jó hangulatról az

    ORION DANCE BAND

    gondoskodik.

     

  • 2015. 04. 03-án Tojásfestés kicsiknek és nagyoknak

  • FARSANGI BÁL

    Szeretettel várunk

    2015. február 20-án
    pénteken 19 órától
    farsangi rendezvényünkre!

    Játszik az ORION BAND
    Élőzene, tánc, fergeteges hangulat.

    Jelmezben érkező vendégeinket a zsűri véleménye alapján jutalmazzuk.

    Hotel Lycium – Átrium Étterem
    Debrecen Hunyadi u. 1-3.
    Asztalfoglalás: 52/506-600

     .

  • Novemberi névnapozások

    Kedves Barátaink, Ismerőseink!

    2014. november 21-én
    pénteken 19.00 órától

    "Novemberi névnapozások"
    a Lycium Étteremben.


    A jó hangulatról az
    ORION DANCE BAND
    gondoskodik.

     
    Hívjátok barátaitokat, ismerőseiteket is, akikkel szívesen buliznátok!

    Szeretettel várunk mindenkit rendezvényünkre!

     

  • 2014. 09. 13-án Családi szombat a szépség és az egészség jegyében Debrecenben a Csapókerti Közösségi Házban

    Kedves Előadók, Kiállítók, Résztvevők!

    Ezúton is szeretném megköszönni munkátokat, hogy megtiszteltétek rendezvényünket jelenlétetekkel, aktív közreműködésetekkel.
    Azt gondolom, hogy összességében egy színes, nagyszerű napot tudhatunk magunk mögött.
    További munkátokhoz jó egészséget és sok sikert kívánok!

  • II. Hajdú Ízek Fesztiválja

    2014. Július 26-án szombaton ismét megrendezésre került a II. Hajdú Ízek Fesztiválja, melyen egyesületünk a az egészségsátrat biztosította, a tavalyihoz hasonlóan. 

    Továbbá ismételten eredményesen szerepeltünk a főzőversenyen.

     

  • HÍREK
     Kedves Egyesületi Tagok!

    Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy Egyesületünk részt vett a Süteményfesztiválon Hajdúszováton és egy I. helyezéssel lettünk gazdagabbak!!!!
    Hajduné Marietta süteménye az aprósütik kategóriájában I. helyezett lett!!!
    Gratulálunk és köszönjük Marietta!
    Jól indul az Egyesület, sok ehhez hasonló sikereket kívánok magunknak!

    Nagyné Juhász Évának és Nagy Henriettának köszönjük a meghívást.
    Szép, tartalmas délután volt. Sajnos mi csak a felét láttuk a rendezvénynek.

    Sikeres, szép napokat kívánok!

    Üdvözlettel:
    Enyediné Erzsike

  • Időjárás

    Weather by Freemeteo.com

  • Info

    .

Asztali nézet